Gyár újranyitás 2020.04.09

Gyártás

A 2020-as tavalyi év nem csupán az emberek mindennapi életében hozott jelentős változásokat. A kis- és középvállalatoknak ugyanúgy, mint a multinacionális cégeknek is addig nem látott problémákkal kellett megküzdeni.

A koronavírus és az ezt követő szigorú, de szükséges járványügyi intézkedések hada közvetlenül kifejtette hatását az ITK Holding Zrt. üzletmenetében is. A dolgozók egészségét és Magyarország Kormányának ajánlásait szem előtt tartva cégünk végül március 23-tól két hétre a gyártó folyamatok szüneteltetése mellett döntött. Ez – bár vezetői szinten is komoly megpróbáltatásoknak tette ki vállalatunkat – szükséges lépés volt az eredményes védekezés érdekében.

Az azonnali fellépésnek és a jól átgondolt stratégiának köszönhetően egyetlen munkatársunktól sem kellett megválni és 2020. 04. 09-én – a szigorú óvintézkedések betartása mellett – újraindulhatott a gyártás az Inter Traction Electrics Kft. debreceni telephelyén. A járműgyártók közül az országban szinte elsőként indult újra a gyártás a mi üzemünkben. Tettük mindezt a munkahelyek megőrzésének és a magyar gazdaság mihamarabbi stabilizálásának érdekében.

Az eseményt Debrecenben egy – a járványügyi készültséget és szabályozást szem előtt tartva – meglehetősen szűk körű tájékoztatón ünnepeltük meg. A tájékoztatón vendégünk volt Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter, Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere valamint Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója. Vendégeink elismerően nyilatkoztak cégünk munkájáról és a magyar gazdaságban elfoglalt helyéről.

„Az elmúlt tíz év bebizonyította számunkra, hogy annak a gazdaságnak erősebb az ellenálló képessége, amely önálló gazdaságpolitikát folytat, és a munkára épít. A vírussal folytatott háború idején is a munkahelyek védelme, helyreállítása és újak teremtése a legfontosabb feladat.” – mondta Dr. Palkovics László. Majd hozzátette „A gazdaság megvédésére, a krízishelyzettel megnyíló lehetőségek kiaknázására a következő három évben a GDP mintegy 18-20 százalékával egyenértékű tételt, 9200 milliárd forintot fordítunk. E történelmi gazdaságvédelmi akcióterv arra a reményre jogosít fel, hogy ahogy az elmúlt évtized krízishelyzeteiből, a vírusválságból is megerősödve kerülhet ki Magyarország. Az elmúlt évek teljesítménye alapján az olyan hi-tech vállalatok, mint az Inter Tan-Ker Zrt. lehetnek a motorjai a gazdaság újraindításának.”

2020. 04. 09.