Társadalmi felelősségvállalás

Elhivatottak vagyunk

amellett, hogy folyamatosan támogassunk olyan társadalmilag fontos törekvéseket, amelyeken keresztül közvetlenül és közvetetten is hozzájárulhatunk környezetünk fejlődéséhez. Ennek érdekében intézményeket, civil szervezeteket, sportegyesületeket és egyéni kezdeményezéseket is támogatunk társadalmilag értékes céljaik elérésében.

Bodmér község támogatása

A mindössze négy utcából álló településen élő gyermekek számítástechnikai tanulmányainak elősegítése céljából számítógépeket ajándékoztunk az önkormányzat részére. Ezen kívül a bodméri polgárőrségnek gépjárművet biztosítottunk a lakosság védelme érdekében és egy kisbuszt is adományoztunk a községnek.

Csokigyűjtő Akció

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete által kezdeményezett Csokigyűjtő Akcióhoz cégünk több alkalommal is nagy örömmel csatlakozott. Az egyesület kitűzött célja, hogy évről évre a térség nehéz sorsú gyermekei számára a karácsonyi ünnepet szebbé, édesebbé tegye. Nincs is nemesebb cél, mint mosolyt csalni a kicsik arcára és számunkra is szívmelengető volt látni az ő boldogságukat...

Debrecen Város Bálja

Debrecen városával sikeres és szoros kapcsolatot sikerült kialakítanunk az elmúlt években. A debreceni üzemünkben számos helyi, illetve környékbeli lakos számára tudunk munkát biztosítani, részt veszünk a város közösségi közlekedésében, de aktív szerepet játszunk az oktatás-képzésben is, hiszen a Debreceni Egyetem kihelyezett tanszéke vagyunk és a Szakképzési Centrum által is fogadunk tanulókat. Ezek alapján természetes számunkra, hogy a  jótékonysági debreceni bál kezdeményezéséhez is időről időre hozzájárulunk. Olyan nemes ügyeket tudtunk ezáltal támogatni, mint a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat gyermek-mentőkocsi működtetése, kárpátaljai gyerekek nevelése és oktatása, valamint a Családok Átmeneti Otthonának fejlesztése.

Sporttámogatás

Cégünk elkötelezett a különféle sportok népszerűsítésében és támogatásában. Meggyőződésünk, hogy a sport által nemcsak egészségünket tudjuk megőrizni, de sokkal kitartóbbak, elkötelezettebbek leszünk a mindennapi életben, a munkában is. A rendszeres sport segít összpontosítani és a nap folyamán felgyülemlő stresszt oldani. Ezek a gondolatok vezérelnek bennünket, amikor támogatjuk a Cívis Póló Vízilabda Sportegyesületet vagy akár a Cívis Kosárlabda Klubot.

Oktatás

A Debreceni Szakképzési Centrummal való többéves, sikeres együttműködés folytatásaként cégünk egy autóbuszt ajándékozott a DSZC-nek. A felajánlott busszal a tanulók nemcsak közlekedhetnek, hanem azt szétszedhetik, javíthatják, tanulmányozhatják és fejleszthetik is. Ezzel az ITK Holding Zrt. a tanulók elméleti oktatása mellett nagyban hozzájárult a gyakorlati ismeretek megszerzéséhez is. A gyakorlati képzés részeként cégünk a legmodernebb technológiák elsajátításának lehetőségét is igyekszik biztosítani a fiatalok számára: szerelőinknek például lehetősége van hegesztőszimulátoron gyakorolni a képzés részeként. 2021. szeptemberében cégünk a duális együttműködés keretein belül egy önjáró Mercedes-Benz alvázat is adományozott a Debreceni Szakképzési Centrumnak oktatási céllal.

 Járművezetők Országos Versenye

Társaságunk több alkalommal is támogatta a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-t az Országos Közlekedésbiztonsági Napok keretében évente megrendezett Járművezetők Országos Versenyén. A versenyre a Magyarországon helyi és helyközi közlekedést üzemeltető társaságokat képviselő csapatok nevezhetnek autóbusz-, trolibusz- és villamosvezető kategóriában. A verseny elméleti KRESZ-tesztből és gyakorlati feladatok teljesítéséből áll. A Járművezetők Országos Versenye nem csak a közlekedési társaságok életében fontos esemény, hiszen a közösségi közlekedési eszközökön naponta több millió ember utazik, így azok a versenyzők és közlekedési társaságok, akik részt vettek a versenyen, sokat tesznek a közlekedés- és utasbiztonság javulásáért.

Keresztény értékek támogatása

Az évszázadok viharában Magyarország templomainak többsége igen rossz állapotba került. Ezek felújítása igen hosszú és rendkívül költséges folyamat. Az állami támogatás mellett nagyon fontos szerepet kapnak azok a szervezetek, magánszemélyek, akik adományaikkal hozzájárulnak a templomok újjászületéséhez. Nem pusztán a műemlékvédelmi épületek megóvása a cél, hanem keresztény kultúránk megőrzése, a keresztény értékek továbbadása is a jövő generációi számára. Ezen megfontolásból jelentős támogatást nyújtottunk a Tiszántúli Református Egyházkerület számára a Nagytemplom felújítása céljából, továbbá Debrecen Református Egyházközség részére, szintén a Debreceni Református Nagytemplom, azon belül a harangjáték elkészülésére. Mindezeken túl a Tiszántúli Református Egyházkerületen keresztül a Székelyudvarhelyi Református Diákotthon támogatásával szerettük volna megkönnyíteni az intézmény működését.

Autósmese

Cégünk programsorozatának keretében debreceni óvodásoknak szerveztünk bábelőadást a a debreceni Vojtina Bábszínházban. Az Autósmese című darabbal cégcsoportunk célja az volt, hogy már ilyen fiatal korban támogassuk a környezettudatos világnézet kialakítását, a tömegközlekedés használatának fontosságát. A közösségi közlekedés népszerűsítése mellett fontosnak tartjuk, hogy már ilyen fiatal korban segítsük a műszaki készségek fejlesztését, ezért a város 53 óvódájának ajándékoztunk egy-egy legót, amiből az ITK saját fejlesztésű buszának mását rakhatták ki a gyerekek.

Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása

Az ITK Holding Zrt. 2021 nyarán írt alá szándéknyilatkozatot a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközséggel azzal a céllal, hogy elősegítse a megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációját. Sajnos Magyarországon még mindig magas azoknak az embereknek a száma, akik egészségügyi helyzetük miatt hátrányt szenvednek. Az ő felzárkóztatásuk érdekében született meg az az együttműködési nyilatkozat, aminek keretében érdemi munkát végezhetnek és ezért tisztességes bérezésben részesülnek.

Esély Központ Egyesület támogatása

Cégünk a társadalmi felelősségvállalás keretén belül gyakran támogat civil kezdeményezéseket, szervezeteket. Az Esély Központ Egyesület egy olyan civil intézmény, melynek fő célkitűzése a marginalizált személyek és csoportok társadalmi integrációja oktatási és kulturális programok, képzések formájában. Örömmel segítettük hát hozzá az egyesületet, hogy létrejöhessen a „Ragadjon a kultúra!” címmel Kecskeméten megrendezett kiállítás, mely hazai, kortárs, roma származású művészek alkotásait mutatta be. Mint Kecskemét sratégiai partnere a közösségi közlekedésben, szívünkön viseljük a város kulturális fejlődését is!