Tizenkét új Mercedes-Benz eCitaro villanybusszal válik zöldebbé Debrecen helyi közlekedése

2023. szeptemberében a tanév kezdetével párhuzamosan mérföldkőhöz érkezett az INTER TAN-KER Zrt. együttműködése a Magyar Úszó Szövetséggel az ÚSZÓ NEMZET PROGRAM keretén belül.
2021. szeptemberébenben indult el a Magyar Úszó Szövetség pilot programja, mely célul tűzte ki az óvodás és általános iskolás korú gyermekek bevezetését a biztonságos úszásoktatásba, hosszú távon javítva ezzel életminőségüket. A program kiemelt célja, hogy a gyermekek szociális helyzettől függetlenül hozzá férhessenek ehhez a lehetőséghez, így a program olyan nagyobb városok, mint Budapest és Debrecen mellett két kisebb településen, Tokaj és Mór térségében is elindult. Nagy büszkeség volt számunkra, hogy cégünk, az INTER TAN-KER Zrt. már a kezdetektől bekapcsolódott a gyermekek szállításába mind a 23 magyar részvevő településen, ekkor 13 járművel!! A pilot program során 73 intézményből összesen mintegy 3000 kisgyermek számára vált elérhetővé a biztonságos és ingyenes úszásoktatás cégünk közreműködésével.
A pilot program elsöprő sikere után nem volt kétséges, hogy folytatódik a kezdeményezés, melyhez az INTER TAN-KER Zrt. is boldogan csatlakozott. A 2022. január 31-én hivatalosan is elinduló Úszó Nemzet Program során 20 városban kezdődött meg a gyermekek úszásoktatása és uszodákba történő szállítása. Ez cégünknek vonzáskörzetekkel együtt 87 település 376 intézményéből mintegy 13.000 gyermek heti rendszerességgel történő szállítását jelentette, midi-, és minibuszainkkal, valamint saját fejlesztésű Mercedes-Benz REFORM 501 LE autóbuszainkkal is
A program induláskor kollégáink nap mint nap a helyszíneken koordinálták a gyermekszállítás maximálisan biztonságos és problémamentes lebonyolítását. Megható és örömteli volt látni, hogy sok olyan gyermek is eljuthat ezen a módon a környező uszodákba, akinek amúgy nem lenne lehetősége.
2023. szeptemberére mintegy megduplázódott a bekapcsolódó települések száma: az INTER TAN-KER Zrt. múlt héttől kezdve országszerte 42 helyszínen és azon vonzáskörzetében minden héten 126 járművel szállít közel 40.000 gyermeket a környező uszodákba.
„Bízom benne, hogy az ITK szlogenjében szereplő „fenntartható mobilitás” jelmondat mind a közutakon, mind pedig a medencében is igaz lesz, s a most induló Úszó Nemzet Program hosszú évtizedekre megalapozza egy egészségesebb és a testmozgásra többet adó magyar társadalom alapjait. Kívánom, hogy a gyermekek biztonságban jussanak el a tanintézményektől a tanuszodákig és vissza , amihez a Mercedes-Benz buszai a legjobb választásnak tűnnek az Úszó Nemzet Program és az autógyártó közös értékei, a megbízhatóság és a kompromisszumok nélküli minőség alapján.” – nyilatkozta Wladár Sándor, a MUSZ elnöke.

Az úttörő Úszó Nemzet Program a következő években tervezetten folyamatosan növekedni fog, hosszú távú célja pedig az, hogy az ország összes óvodása és kisiskolása integrálódni tudjon a biztonságos úszásoktatába. Az INTER TAN-KER Zrt. a gyermekek biztonságos szállításával az utakon eddig is büszke partnere volt a Magyar Úszó Szövetségnek és reméli, a jövő évi tanévre ismételten sikerül megduplázni a csatlakozó települések számát!


