VANPartner minősítés 2019. 10. 12.

Elismerések

 

Hatalmas elismerés érte az Inter Traction Electrics Kft-t 2019. 10. 12-én, az új gyáregység ünnepélyes alapkőletételének apropóján tartott sajtótájékoztató keretén belül.

Ezen az eseményen jelentette be ugyanis Reinhardt Münster, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója, hogy az ITK Holding Zrt. leányvállalata elnyerte a ‘VanPartner’ minősítést.

 A Mercedes-Benz által adott minősítés alapján a cégcsoport már kishaszongépjárműveket is építhet egyedi felépítményként Mercedes-Benz alvázra. A jogosultság első kézzelfogható eredménye a szintén ez alkalommal bemutatott Reform-S School kisbusz.

Az egyedi kialakítású kisbusz közlekedésbiztonsági és utasbiztonsági eszközeinek köszönhetően nem csak a gyermekszállítás jövőjét hozhatja el, de egy olyan új fejezetet nyitott a két cég közös történetében, amely egy roppant sikeres együttműködés lehetőségét hordozza magában.

Az audit, melynek során cégünk elnyerte ezt a minősítést, egy több hónapon keresztül tartó, meghatározott szempontokat vizsgáló folyamat, amelynek kevés cég felelt meg eddig a világon.

Az esemény kiemelt vendége, Reinhardt Münster is elismerően nyilatkozott az eredményről és gratulált a cégcsoportnak, ezen felül pedig méltatta a Reform S-School autóbusz technológiai megoldásait is. 

2019. 10. 12.