Kecskeméti Szakképzési Centrum 2020.12.17.

Képzés

Együttműködési megállapodás

  1. december 17-én együttműködési megállapodást írtunk alá a Kecskeméti Szakképzési Centrummal.  Az ITK Holding Zrt. cégcsoporthoz tartozó INTER TAN-KER Zrt. biztosítja a közösségi közlekedést 2020. január elsejétől Kecskeméten, és a ma aláírt szerződéssel a járműipari szakemberek képzésébe és továbbképzésébe is bekapcsolódunk. A gyakorlati tapasztalatok megszerzését és a továbbtanulás lehetőségét is biztosítják a járműipari szakirányt választó tanulóknak.

“Ehhez elektronikus tananyagot fogunk biztosítani, közös fejlesztésben a szakképzési centrummal, és minden olyan diák, aki itt fog tanulni, egy tabletet is kap majd, hogy azon keresztül is eljusson hozzá a tananyag” – mondta el Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A szakmai gyakorlat célja, hogy a leendő szakképzettségnek megfelelő munkakörben és munkahelyen az elméleti és gyakorlati ismereteket össze tudják kapcsolni a tanulók, és az anyag-eszköz-technológia ismereteket, valamint a gyakorlati jártasságokat meg tudják szerezni a gyakorlati idő alatt. A szakmai gyakorlat során a munkatársakkal való kommunikációt, a munkahelyre való beilleszkedést, a projektmunkában való együttműködést, együtt gondolkodást is megismerhetik. Az autóbuszok hibrid- és elektromos hajtásának elterjedésével kiemelten fontos az „Alternatív járműhajtási technikus” képzésben részt vevők gyakorlati tapasztalatainak megszerzésében való közreműködésünk.

“Egy újabb duális partnerre tettünk szert. Helyi, illetve térségi szinten is meghatározó az Inter-Tan Ker Zrt., és valószínűleg az is fog maradni. Ez egy hosszú távú együttműködést és egy gyümölcsöző kapcsolatot fog eredményezni számunkra” – fogalmazott Ignácz Bence, a Kecskeméti Szakképzési Centrum főigazgatója.

“A fiatalok olyan tudással lesznek felvértezve, amit el tudnak majd adni a piacon, az ITK cégcsoport pedig megfelelő munkaerőt nyer velük. A város pedig azt profitálja az együttműködésből, hogy a közlekedési fejlesztés töretlen lesz és még a mostaninál is jobb színvonalon tudjuk ellátni Kecskemét lakosságát tömegközlekedéssel”– értékelte a megállapodás jelentőségét Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester.

Nem titkolt szándékunk a szakember-utánpótlás a gyakorlaton megismert tanulók köréből. Ezért a már középiskolás évek alatt kiválasztásra kerülőket vállalati ösztöndíjjal támogatjuk. Szakmai továbbfejlődésre, valamint a szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására is megteremtjük a lehetőséget.

2020. 12. 17.