Újabb 10 év együttműködés a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-vel
2009 óta az INTER TAN-KER Zrt. és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. közösen látták/látják el a helyi autóbuszos közösségi személyszállítás üzemeltetési feladatait. A közszolgáltatási szerződés ebben az évben lejár, ezért a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. idén februárban indított közbeszerzést a helyi autóbuszos közösségi személyszállításhoz szükséges autóbuszok 2021. július 1. és 2031. június 30. közötti rendelkezésre állásának biztosítására. A nyertes INTER TAN-KER Zrt.-vel március 31-én írták alá az új járművek beszerzésére, illetve rendelkezésre állásának biztosítására vonatkozó megállapodást, ünnepélyes keretek között.
A most megkötött szerződés keretében összesen 119 darab új autóbuszt állít majd forgalomba az INTER TAN-KER Zrt., ami 69 darab Mercedes-Benz Conecto szóló, illetve saját fejlesztésű és gyártású Mercedes-Benz REFORM 500 LE szóló, valamint 50 darab Mercedes-Benz Conecto G csuklós autóbuszt foglal magába.
Az autóbusz-járműpark cseréje ütemezetten történik majd. Az első új gépjárművek 2022. januárban állnak forgalomba, ezt követően a tervek szerint negyedévente mintegy 10 új autóbuszt helyeznek üzembe, fokozatosan váltva majd fel a város régi, VOLVO típusú járműveit. A teljes járműflottát, azaz a 119 új autóbuszt 2024. október 1-ig kell átadnia az INTER TAN-KER Zrt.-nek. Az új autóbuszok üzembe helyezésével párhuzamosan a régi VOLVO típusú autóbuszokat fokozatosan kivonja a forgalomból a DKV Zrt.
A közbeszerzési eljárás magába foglalja az autóbuszflotta cseréjét, az autóbuszok közszolgáltatáshoz szükséges rendelkezésre állását, a járművek műszaki fenntartását, karbantartását, a javító bázis és a telephely biztosítását, a járművek telephelyen történő tárolását, az üzemanyagkút használatát és az autóbuszok szükség szerinti vonali javítását is.
Az új autóbuszok a mai kor követelményeinek megfelelően alacsonypadlósak, illetve néhány szóló autóbusz alacsony belépésű lesz. Minden jármű klimatizált, belső és külső akusztikus utastájékoztató rendszerrel felszerelt. Az új autóbuszflotta külső megjelenése is igazodik a mai trendekhez, ezüstszürke színük elegáns és egységes megjelenést biztosít a debreceni utakon
