Ötezer négyzetméterrel bővült az ITK Holding Zrt. gyártókapacitása Debrecenben

 

Az infrastrukturális fejlesztéseinek következő állomásához érkezett az ITK Holding Zrt. Ennek keretében jelentősen megnöveltük Debrecenben a karosszéria-üzem kapacitását és a beépített infrastruktúra mértékét.

A kor technológiai kihívásainak és fenntarthatósági szempontjainak megfelelő üzemcsarnok került átadásra a debreceni Határ úti Ipari Park területén 2020. november 3-án. Az ünnepélyes átadón részvételével megtisztelt minket többek közt Dr. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere, Dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára, Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, Világi Oszkár, a MOL Igazgatóságának tagja, Uray Dóra, az EvoBus Hungária Kft. cégvezetője, Szilveszter Tibor, a Mercedes-Benz Hungária Kft. haszongépjárművek értékesítési és marketing igazgatója, valamint magyar úszó olimpikonjaink, Darnyi Tamás és dr. Wladár Sándor.

„Folyamatosan növekszik a Debrecent választó gazdasági szereplők köre, ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy az ország Debrecen-központú keleti régiója az egyik legversenyképesebb régióvá lépett elő, köszönhetően többek között az olyan vállalatoknak, mint az ITK csoport” – hangsúlyozta Papp László.

„Az ITK cégcsoport innovatív technológiai beruházásainak köszönhetően dinamikus fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. Az összesen ötezer négyzetméteres új üzemterületre a vállalat minden munkatársa joggal lehet büszke, modernen felszerelt, minden szakmai és biztonsági igényt maximálisan kielégít, egy ágazat igazán széles kínálatát nyújtja. Az új gyáregység minden bizonnyal hozzá fog járulni a hazai buszgyártás hagyományának felvirágzásához, az iparág újjáéledéséhez” – fogalmazott Mosóczi László.

„Jelen kihívásokkal teli korszakban az innováció, a megbízhatóság és az értékteremtés kiemelt szerepet játszik. Mindezekben kitűnő partnerre találtunk a Inter Traction Electrics Kft.-ben”-emelte ki Szilveszter Tibor.

„A jövőt a mobilitás tekintetében új vízióban kell elképzelni, ami környezetkímélő, önvezető és megosztáson alapuló. Ezeket az álmokat csak erős partnerre támaszkodva lehet megvalósítani.”-mondta Ratatics Péter.

Az esemény részeként kiemelt vendégeink aláírásukkal láttak el három Mercedes-Benz Reform autóbusz szélfogó üveget, melyek közül kettő még aznap beépítésre került két, éppen összeszerelés alatt álló Reform 501 LE autóbuszba.