Újabb infrastrukturális fejlesztés keretében bővült az INTER TAN-KER Zrt. és a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. telephely
2021.10.04.
Az INTER TAN-KER Zrt., valamint Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. együttműködésének eredményeként egy közel hatvan millió forintos beruházás valósult meg a két cég közös telephelyén Kecskeméten. Az újonnan kialakított területek ünnepélyes átadására 2021. október 4-én került sor dr. Homoki Tamás alpolgármester, Hári Ernő, a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. ügyvezetője és Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója részvételével. Az infrastrukturális fejlesztésnek köszönhetően tizenöt férőhellyel bővült az autóbusz-parkoló, így már összesen hatvanhat, a közösségi közlekedésben részt vevő busz befogadására alkalmas a telephely. Ezenkívül egy személygépjármű-parkolót is kialakítottak, így az ide érkező dolgozók és vendégek számára is megoldódott a járművek biztonságos elhelyezése. A beruházás során a teljes autóbusz-parkoló kövezetét kijavították, és a munkálatokkal egyidejűleg elektromos autóbuszok töltésére alkalmas töltőberendezések előkészítése is megtörtént.
A fejlesztés utolsó szakaszában megkezdődött a szabad területek füvesítése, valamint fák ültetése. A beruházás teljes összegét az INTER TAN-KER Zrt. előlegezte meg, amely a tíz éves szolgáltatási szerződés lejártáig, a közösségi közlekedés biztosításának ellenértékeként fizetett kilométerdíjba beépítve fog megtérülni.
„Nagyon jó az együttműködés az önkormányzattal és a Kecskeméti Közlekedési Központ Kft-vel, így tudunk a mindennapokban együtt gondolkodva javítani a szolgáltatás színvonalán. Az elektromos autóbuszok töltésére alkalmas töltőberendezések előkészítésével a jövőbeli technológia Kecskeméten történő megjelenésére is felkészültünk” – mondta el Kossa György elnök-vezérigazgató.
A Kecskeméti Közlekedési Központ Kft. részéről Hári Ernő ügyvezető kijelentette: „Közszolgáltatási partnerük nagyon konstruktív, és a jól működő kapcsolat is szükséges ahhoz, hogy immár nem nagyszámú panaszról kell beszélni a kecskeméti közösségi közlekedés kapcsán, hanem a szolgáltatás minőségét javító utasészrevételekről.”
dr. Homoki Tamás alpolgármester kiemelte: „Az INTER TAN-KER Zrt.-vel nagyon jól együtt tud működni a város, minden részletkérdést megbeszélnek. A telephelyet a kor kihívásainak megfelelően tervezték meg, alapos munka volt, de a mindennapi használat során új körülmények merültek fel, amelyekre lehetőség szerint célszerű reagálni. És bár jól működött a telephely, szükség volt a bővítésére, gondolva már az elektromos buszok fogadására is.”